Mire figyeljünk lakásunk áramellátása terén

Villamos tüzek panellakásokban

A panellakásokban sok helyen még az eredeti állapotban üzemelnek a villamos hálózatok. A panellakásnak villamos szempontból három gyenge pontja van: a lakáselosztó, a kötődobozok, és a padlókonnektorok. Ezekben a készülékekben a hibákat az alumínium vezetékek okozzák. Az alumíniumnak van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy a kötések meglazulnak, oxidálódnak. A laza kötés melegszik, ezért nő az ellenállása, ami további melegedést okoz. Ez a folyamat egészen addig tart, míg a szigetelés és a vezeték teljesen el nem ég.

Ez a folyamat erős melegedéssel, szikrázással, villamos ívvel jár. Az elosztó alkatrészei, a doboztetők megolvadhatnak. A dobozból kijutó szikra meggyújthatja a környezetében található anyagokat.

A padlókonnektorok sorba vannak kötve, több konnektor van egy vezetéken. Az utolsó konnektor terhelése átfolyok az előtte lévő összes konnektoron. Ezért az a konnektor is el tud égni, amit évek óta nem használtak. A szekrény mögött lévő konnektor meggyújthatja a tapétát, az pedig a szekrényt.

Mit lehet tenni?

A legjobb megoldás a teljes villamos felújítás. Ez sokszor számos okból nem lehetséges. De mit lehet ilyenkor tenni? Át kell vizsgálni a villamos hálózatot. Az elosztót, a kötődobozokat, a konnektorokat. A laza kötéseket meg kell javítani. Ezt néhány évente, például festés előtt célszerű megtenni. Ekkor el vannak mozdítva a bútorok, és a bontásokat rögtön ki lehet javítani. Egy ilyen átvizsgálás nem jár nagy költséggel, de meg lehet vele előzni a villamos tüzeket.

Miért „ráz” az áram?

Az elektromos áram élettani hatásai.

Áramütés akkor következik be, ha az emberi test a villamos áramkörbe kerül. Ez általában akkor fordul elő, mikor a feszültség alatt álló vezetéket és a földpotenciált egyszerre megérintjük. A földpotenciál megérintéséhez nem kell semmi különöset tennünk, elég, ha a talajon állunk. Ezért gyakorlatilag az áramütéshez elegendő a feszültség alatt álló vezetéket megérintenünk.

A villamos áram vegyi, hő, és sokkhatást révén károsítja a szervezetet.

A villamos áram vegyi hatása a szervezetben gázképződést okoz, ami embóliához vezet. Az égési sérüléseket a testen átfolyó áram, valamint a villamos ív okozza. A sokkhatás a váratlan áramütés eredménye.

Az áramütés súlyosságát az áram erőssége, a behatás időtartama, és az áram útja határozza meg. A súlyosságot befolyásolja még a balesetet szenvedett fizikai és lelki állapota.

Az érzékelhető áramerősség 0,5-1 mA. Ezt érzetküszöbnek nevezzük. Ekkora áramerősség enyhe bizsergő érzést okoz.

Az elengedési áramerősség 10-20 mA. Ekkora áram a végtagizmok görcsös összehúzódását okozza, ezért a balesetet szenvedő nem tudja elengedni a feszültség alatt álló részt. A köznyelvben ezért mondják, hogy „odaragad”. Ez egy erő intenzitású, fájdalmas rángató „rázó” érzés. Szélsőséges esetben az izmok összerándulása olyan intenzív is lehet, hogy csonttörést is okozhat. Ekkora vagy ennél nagyobb áramerősség nem csak a végtagizmok, hanem a szívizmok összehúzódását is előidézheti. Ez azért rendkívül veszélyes, mert a helyes szívműködés az áramütés megszűnte után sem áll helyre.

100 mA vagy ennél nagyobb áram halált okozhat.

Az erős áramütés az idegközpontok zavarát is előidézi, ami légzésleállást, eszméletvesztést okoz.

Az áramütés tehát egy enyhe, kellemetlen érzéstől, egészen az azonnali halálig terjedő skálán bármelyik szintet előidézheti. Hogy melyik fog bekövetkezni az csak utólag derül ki. De lehet, hogy akkor már késő. Az áramütést a villamos berendezések szakszerű létesítésével, érintésvédelemmel, és a munkavédelmi szabályok betartásával lehet elkerülni.

Hova tegyük az elhasznált fényforrásokat?

A hagyományos izzók kihalásával egyre nagyobb számban használunk energiatakarékos kompakt fénycsöveket, és egyéb fényforrásokat. Ezeknek a fényforrásoknak a felépítése jóval összetettebb a hagyományos izzókénál. Többféle anyagból épülnek fel, nagyrészük elektronikát is tartalmaz. Ezeknek az anyagoknak egy része újrahasznosítható (üveg, alumínium, réz), egy részük pedig veszélyes hulladék (fénypor, higany).

Ezért az elhasznált fényforrásokat soha ne keverjük a háztartási hulladék közé! Ma már rengeteg helyen – a forgalmazók üzleteiben mindenképp – találunk a fényforrások gyűjtésére szolgáló edényeket.

Watt helyett lumen

A hagyományos izzókon feltüntetett adatok közül gyakorlatilag egyetlen adat volt lényeges a felhasználó számára, az izzó teljesítménye (Watt). Azt mindenki tudta, hogy egy 60W-os izzó kb. mennyi fényt ad, és mennyit fogyaszt. A fényigénynek és pénztárcának is megfelelő izzó kiválasztása nem volt különösebben nehéz.

Az energiatakarékos izzók megjelenésével az a helyzet megváltozott, sokkal bonyolultabb lett.

Azon túl, hogy a kompakt fénycsöveknek és LED-es izzóknak nagyon sokféle formájú változata van, az izzók műszaki paraméterei is számosak. A csomagoláson fel van tüntetve a bemelegedési idő, az élettartam, a kisugárzott fénymennyiség, a sugárzott fény szöge, a higanytartalom is.

A LED-es lámpák és a kompakt fénycsövek a hagyományos izzóktól teljesen eltérő módon állítják elő a fényt. Ezért a teljesítmény értékek nem szolgálnak alapul az összehasonlításnál. A lámpák kiválasztásánál az eddig megszokott Watt helyett a „Lumen” (fényáram) értékét kell figyelembe venni. A lumenben megadott érték a lámpa által a tér minden irányában kibocsátott fény mennyiségét számszerűsíti.

Összehasonlításul: egy 60W-os hagyományos izzó fénykibocsátása 710 Lumen.

Tehát ha egy 60W-os izzót akarunk LED-es lámpával helyettesíteni, akkor olyat vagy annyit kell választanunk, ami legalább 710 Lumen fényt ad.

A hagyományos izzókon feltüntetett adatok közül gyakorlatilag egyetlen adat volt lényeges a felhasználó számára, az izzó teljesítménye (Watt). Azt mindenki tudta, hogy egy 60W-os izzó kb. mennyi fényt ad, és mennyit fogyaszt. A fényigénynek és pénztárcának is megfelelő izzó kiválasztása nem volt különösebben nehéz.

Az energiatakarékos izzók megjelenésével az a helyzet megváltozott, sokkal bonyolultabb lett.

Azon túl, hogy a kompakt fénycsöveknek és LED-es izzóknak nagyon sokféle formájú változata van, az izzók műszaki paraméterei is számosak. A csomagoláson fel van tüntetve a bemelegedési idő, az élettartam, a kisugárzott fénymennyiség, a sugárzott fény szöge, a higanytartalom is.

A LED-es lámpák és a kompakt fénycsövek a hagyományos izzóktól teljesen eltérő módom állítják elő a fényt. Ezért a teljesítmény értékek nem szolgálnak alapul az összehasonlításnál. A lámpák kiválasztásánál az eddig megszokott Watt helyett a „Lumen” (fényáram) értékét kell figyelembe venni. A Lumenben megadott érték a lámpa által a tér minden irányában kibocsátott fény mennyiségét számszerűsíti.

Összehasonlításul: egy 60W-os hagyományos izzó fénykibocsátása 710 Lumen.

Tehát ha egy 60W-os izzót akarunk LED-es lámpával helyettesíteni, akkor olyat vagy annyit kell választanunk, ami legalább 710 Lumen fényt ad.