Nem minden mérőóracsere a szolgáltató feladata

A villany-, illetve a gázóra, valamint a bekötési vízmérő a szolgáltató tulajdona, ezeket ingyen cserélik, a mellékvízmérőt azonban a fogyasztónak kell hitelesíttetnie, s ennek költségeit is ő állja.

A fogyasztásmérőkben idővel elöregszenek azok a mechanikus alkatrészek, amelyek a pontos mérést biztosítják, ezért típustól függően 10-15 évente a szolgáltató kicseréli őket.

Mivel a villanyóra a szolgáltató tulajdona, ezért cseréje a fogyasztónak nem kerül semmibe, és semmilyen teendője nincs is vele, csupán annyi, hogy a szolgáltató szakembereit beengedje az ingatlanba, mondta Boros Norbert, az ELMÜ szóvivője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Az új elszámolás az új mérőóra állásával indul.

A gázóracsere a villanyóráéhoz hasonlóan történik, ez is a szolgáltató tulajdonát képezi, tízévente cserélik, tette hozzá Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője. A fogyasztónak ezzel sincs teendője és költsége.

Scherer Zsolt figyelmeztetett arra is, hogy a fogyasztóknak vigyázniuk kell a mérőórákra, ha elromlik, vagy rendellenesen működik, azonnal jelenteniük kell a szolgáltatónak.

A későbbi vitás helyzetek megelőzése érdekében a szolgáltatók azt kérik, az ügyfél legyen jelen a mérőcserénél, készítsen akár saját fotókat is, a végső mérőóra-állást ellenőrizze, s a jegyzőkönyvet azt követően írja alá, miután figyelmesen elolvasta. Amennyiben ellenvéleménye, megjegyzése van, azt a jegyzőkönyvben rögzítse.

A vízfogyasztás mérése bonyolultabb, mert a szolgáltatás határa az épülethez köthető, s az épület fogyasztása bekötési vízmérővel történik. Családi háznál ez egy ügyfelet jelent, társasháznál azonban több lakás fogyasztását mérik egy bekötési vízmérővel, magyarázta Bognár Péter, a Fővárosi Vízművek ügyfélszolgálati igazgatója.

A bekötési vízmérő a szolgáltató tulajdona, így ennek négyévenkénti cseréjét a szolgáltató ingyenesen végzi, amelyről az ügyfeleket tájékoztatja.

A társasházon belül a saját fogyasztás mellékszolgáltatási szerződés megkötésével mellékvízmérővel is mérhető. A mellékmérő beépítésének, illetve nyolcévenkénti cseréjének költsége azonban a fogyasztót terheli. Ha a fogyasztó nem cseréli ki a hitelesség lejárta előtt a mellékvízmérőt, a 2015-ös kormányrendelet értelmében a szolgáltatónak meg kell szüntetnie a szerződést.

Bognár Péter azt javasolta a fogyasztóknak, a mellékvízmérők cseréjét időben kezdjék el, ne hagyják a határidő előtti utolsó hónapra, mert nem biztos, hogy akkor találnak szerelőt, aki a munkát elvégzi.

Forrás: hirado.hu

Tarján IV. Lakásszövetkezet

Hozzászólások lezárva.